Menü
Otthoni energiatároló rendszer akár 2,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatással
Maximum 2,5 millió forint, ami az elszámolható költségek akár 100%-át is fedezheti
A megtermelt zöldenergia hatékony felhasználása, az energiafüggetlenség növelése és a rezsiköltségek csökkentése
Ez a program azoknak is egy lehetőség, akik eddig kimaradtak az állami támogatásokból
2026. január 15-én nagyszabású támogatási program jelent meg a háztartási energiatárolók telepítésére, 100 milliárd Ft-os keretösszeggel.
A program célja, hogy a háztartásokat segítse a megtermelt energia eltárolásában, így növelve az otthonok önellátását és csökkentve a rezsiköltségeket.
Háztartásonként maximum 2,5 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető, amellyel az otthoni energiatároló rendszerek költségének jelentős részét finanszírozza az állam. A program elsősorban azokat célozza, akik 2030-ig kiesnek a szaldóelszámolásból.
A pályázatot minden magánszemély igénybe veheti, aki rendelkezik már napelemes rendszerrel* vagy vállalja új napelem felszerelését, és vállalja egy legalább 10 kWh kapacitású akkumulátor telepítését is.
*Kivétel azok, akik részt vettek a 2024-es Napenergia Plusz Programban vagy más programban akkumulátort telepítettek.
Ez a támogatás azoknak a családoknak is szól, akik kimaradtak a korábbi napelemes programokból (pl. Napenergia Plusz), így most ők is élhetnek egy új lehetőséggel a napenergia hasznosítására. Összefoglalva röviden: az állam fizeti a beruházás nagyobb részét, Te pedig minimális önerővel egy modern, környezetbarát napelemes rendszert építhetsz ki akkumulátorral.
Igény szerint csak és kizárólag energiatárolóra is tudunk ajánlatot adni.
Áraink tájékoztató jellegűek, a végső ajánlatot minden esetben az adott projektre szabjuk.
Ajánlatkéréstől a már termelő és tároló rendszerig!

Árajánlat a havi, vagy éves villanyszámla alapján.

A megrendeléshez díjmentes helyszíni felmérést biztosítunk.

A helyszíni felmérés alapján elkészítjük a végleges ajánlatot.

Válasszon személyre szabott csomagjaink közül.

Az engedélyeztetési folyamat időintervalluma általában 60-90 napot vesz igénybe lakossági napelemes rendszer esetén.

Napelemes rendszerét munkatársaink 1-2 nap alatt felszerelik, a kivitelezés összetettségétől függően.

A rendszer készre jelentését követően a szolgáltató egy Önnel leegyeztetett időpontban lecseréli a mérőóráját.

Ezután a rendszer már készen is áll a megújuló energia termelésére, valamint annak eltárolására is.
Hatékony energiafelhasználás, csökkenő költségek, energiafüggetlenség, fenntarthatóság – ezt kínálja a SolarGo
Elsődleges céljaink közé tartozik, hogy egyre több magyar háztartás energia-önellátóvá váljon és így növeljük a karbonsemlegességet. Több éves szakmai tapasztalattal és több, mint 150 napelemes rendszer telepítésével a hátunk mögött vállaljuk napelemes rendszerek telepítését, szervizelését és karbantartását. Országos kiszállással vállalunk ingyenes szakértői felmérést, rövid határidővel.
A SolarGo célja, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki ügyfeleit. Éppen ezért mindenkinek egy személyre szabott szakértőt jelölünk ki.

A napelem a legzöldebb megoldás arra, hogy fedezni tudjuk az energia szükségletünket.

Csúcs kategóriás napelemes rendszerek árnyékmentes tetőfelületekre – hosszú távú garanciával.
Rólunk mondták
Számunkra rendkívül fontos az ügyfélvisszajelzés. Erősítse ügyfeleink táborát, és legyen a megújuló energia beépítése pozitív élmény!
![]()
Ernő Rátkai2023-06-05
Ajánlani tudom mindenkinek. A megbeszélteket pontosan betartották, készségesen válaszoltak a kérdésekre, akár személyesen, telefonon vagy emailben. A munka végzésükre panasz nem lehet, profi volt. Köszönjük.![]()
Tibor Bokros2023-05-09
Minden rendben történt a megbeszéltek szerint.![]()
István Válay2023-04-07
A korábbi értékelések minden pozitív jelzője illik a SolarGo-ra. A Google értékelés alapján választottam Őket, jó döntésnek bizonyult. Amit kiemelnék, az a megbízhatóság, a rugalmasság és a segítőkészség.![]()
Ferenc Hidasi2023-03-30
Gyors, profi, precíz, nagyon korrekt és pontos csapat kedvező árakkal, nem igazán tudom elképzelni hogy bárkit is csalódás érjen aki bizalmat szavaz nekik, Köszönjük Szépen!☀️![]()
Attila Téglás2023-03-24
Rugalmas, közvetlen, kedves srácok. Gyorsan, rövid határidővel dolgoznak. Fél nap alatt telepítettek 15 panelt és invertert.![]()
nikolett Flier2023-03-22
Legjobbak, gyors, precíz rugalmas csapat!![]()
Balazs Feher2023-03-21
Nagyon korrekt és rendes csapat. Mindenben segítőkészek és mindenre találnak megoldást. Csak ajánlani tudom Őket.![]()
erzsebet vincze2023-03-01
Nagyon profi csapat, melegen ajánlom mindenkinek! Hosszas volt a várakozás (a szolgáltató engedélyére), de a felszerelés igazán élményszerű volt, összeszokott csapat, szakértelem, tapasztalat. Az árak menet közben sem változtak, minden flottul, korrekten bonyolódott. Köszönjük szépen!
A program célja, hogy:
A program magánszemélyek számára nyitott. Pályázhat minden olyan nagykorú, cselekvőképes természetes személy, aki:
magyar adóazonosító jellel rendelkezik,
a beruházás helyszínével megegyező magyarországi állandó lakóhellyel bír,
az érintett lakóingatlanban tulajdonrésszel, haszonélvezeti joggal vagy lakáscélú lízingszerződéssel rendelkezik,
már rendelkezik háztartási méretű napelemes rendszerrel, vagy vállalja annak telepítését.
Az akkumulátor kulcsfontosságú kiegészítője a napelemes rendszernek, ha maximalizálni szeretnéd a megtakarításaidat. Napelem nélkül az energiatárolónak nincs mit eltárolnia, viszont napelem akkumulátor nélkül sem tud annyit spórolni Neked, mint lehetne. Ennek oka, hogy a napelemek napközben termelnek, amikor a háztartások fogyasztása gyakran alacsonyabb. Ha nincs akkumulátor, a megtermelt többletenergiát ilyenkor visszatáplálod a hálózatba – manapság azonban a szolgáltatótól ezért csak alacsony árat kapsz (bruttó elszámolás), majd este drágábban veszed vissza az áramot. Egy 10 kWh-s otthoni akkumulátorral viszont a napközbeni többletet eltárolhatod, és este vagy hajnalban felhasználhatod, amikor a napelemek nem termelnek. Így sokkal több megtermelt napenergiát használsz fel saját magad, és kevesebbet kell vételezned a hálózatból, magyarán jóval alacsonyabb lesz a villanyszámlád. Emellett az akkumulátor áramszünet esetén vészhelyzeti áramforrásként is funkcionálhat bizonyos esetekben, így növeli az ellátásbiztonságot. Röviden: akkumulátorral a napelemes rendszered gazdaságosabb, biztonságosabb és jövőbiztosabb – és most az állami támogatásnak köszönhetően ezt rendkívül kedvezményesen valósíthatod meg.
A beruházás kizárólag:
Támogatott ingatlantípusok:
A támogatásban elszámolható alaptevékenység:
Ha a villamosenergia-tároló beszerzése megvalósul, akkor ehhez kapcsolódóan az alábbi tételek is elszámolhatók lehetnek (önmagukban nem):
Munkatársaink hamarosan visszahívják és minden kérdésére választ adnak. Tájékoztatjuk a program részleteiről és kidolgozzuk az egyénre szabott, lehető legjobb megoldást.
Mukatársaink a hét minden napján várják megkeresését. Ingyenes napelemes rendszer felmérésére rövid határidővel, akár hétvégére is tudunk időpontot adni.
A napelemes rendszerek telepítéséhez elengedhetetlen egy alapos felmérés, mely nálunk ingyenes! Csapatunk rugalmas és mobilis, akár 3-4 napon belül kiszállunk!