Rendkívül fontos, hogy a megfelelő rendszerességel sort kerítsünk a klímaberendezés megtisztítására, ezzel ugyanis nemcsak klímánk állapotát, hanem saját egészségünket is nagymértékben óvhatjuk.

A klímaberendezés rendszeres tisztításának fontossága

Mint azt már fent is említettük, a klímaberendezés rendszeres tisztítása átlagon felüli fontossággal bír. Legalább évente kétszer, a tavaszi és az őszi időszakban, érdemes helyet szorítanunk ennek a teendőnek a napirendünkben, amelynek során akkor járunk el jól, ha a klímaberendezés szűrője mellett az összes fontos szereppel rendelkező alkatrész is megtisztításra kerül. Ehhez ismernünk kell persze a miérteket. Tudnunk kell például, hogy a klímaberendezés kültéri és beltéri egysége egyaránt ki van szolgáltatva az időjárás negatív hatásainak, illetve a különféle szennyeződéseknek, ez pedig akár az egészségünkre veszélyt jelentő gombásodáshoz, penészesedéshez is vezethet. A legfontosabb művelet a hőcserélők megtisztítása, ugyanis a klímaberendezés hőcserélőire telepedő szennyeződésréteg nemcsak gyengíti a klímaberendezés hatékonyságát, visszavéve ezáltal annak élettartamából, hanem jócskán megnöveli áramfogyasztásunkat is.

A klímaberendezés tisztításának módja

A klímaberendezés tisztítását elvégezhetjük mi magunk, ám amennyiben biztosra akarunk menni, hívhatunk a művelet lebonyolításához szakembert is. Bárhogyan is döntünk, fontos, hogy észben tartsuk, hogy a klímaberendezés tisztítása kizárólag olyan vegyszerekkel és fertőtlenítőkkel történhet, amelyeket speciálisan erre a célra gyártottak. Ha ezt nem vesszük figyelembe, azzal könnyen kárt tehetünk a klímaberendezés állapotában.

A klímaberendezés beltéri egységének tisztítása

A klímaberendezés beltéri egységének tisztítása esetén a porszűrő megtisztítása az első teendő. Ehhez mindenekelőtt áramtalanítani kell a berendezést, aztán pedig – attól függően, hogy mekkora porréteg telepedett meg rajta – vagy pusztán egy porszívóval, vagy ecetes vízbe való beáztatással végezhetjük el a szűrő portalanítását. Amennyiben a klímaberendezés szűrőjén valamilyen sérülést is felfedezünk, a tisztítás helyett célszerűbb lecserélnünk azt egy újra. Miután eltávolítottuk a szűrőt, a klímaberendezés belsejét is ki kell tisztítani, ehhez pedig porszívót, gőztisztítót, valamint valamilyen klímatisztító spray-t érdemes alkalmaznunk.

A klímaberendezés kültéri egységének tisztítása

A klímaberendezés kültéri egységének tisztítása során legfőképpen az időjárás okozta szennyeződéseket kell eltávolítani. Ilyenek például a por, a sár, vagy a szél által idehordott falevelek. Miután ezek eltüntetésre kerültek, érdemes átmosni vagy átmosatni az egység hőcserélőjét tisztítószerrel, hogy a továbbiakban se legyen panasz a hatékonyságára.

Kérdezzen tőlünk!

Amiben segíteni tudunk:

Napelemes rendszerek telepítése, napelemes rendszer tervezésével kapcsolatos szaktanácsadás, teljesítmény előrejelzés. ELMŰ, EON, NKM ügyintézés. Tájékoztatás támogatások, igénybe vehető kedvezményekről. Hálózati teljesítménybővítés, szabványosítás, érintésvédelem. Töltőállomás telepítése elektromos autókhoz. Hűtő-fűtő légtechnika, hőszivattyú.

Elfogad egy szakértői segítséget?

Kérjen tőlünk visszahívást!

Munkatársaink hamarosan visszahívják és minden kérdésére választ adnak.
Tájékoztatjuk a legjobb megoldásokról, elérhető támogatásokról és személyreszabott módon szolgáljuk ki.

Visszahívást kérek